Randi Asz-Tal
- borderhu
- 2024. aug. 27.
- 2 perc olvasás

Amikor a lányom először szólt az Asz-Talról, szinte nevettem az ötletén.
Már annyira belefáradtam az online randik világába, hogy szinte minden reményem elveszett a valódi kapcsolatok iránt. Túl sok időt töltöttem a képernyő előtt, idegenekkel beszélgetve, akik végül soha nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet.
A végtelen, felszínes üzenetek és a találkozók, amelyek mindig ugyanúgy végződtek – csalódással és kiábrándultsággal – teljesen kiégettek.
A lányom azonban nem hagyta annyiban. Tudta, hogy szükségem van valami újra, valami másra, ami kiszakít a mindennapok szürkeségéből. Bár először vonakodtam, végül beleegyeztem, hogy részt vegyek egy Asz-Tal találkozón. A gondolat, hogy egy asztalnál ülök négy idegen férfival, miközben három másik nő is ott van, valahogy mégis megnyugtatott. Legalább nem leszek egyedül a helyzetben.
Amikor elérkezett az este, bevallom, izgultam. Amikor megérkeztem az étterembe még nem volt ott senki de ahogy szépen lassan mindenki megérkezett, a feszültségem kezdett oldódni. A beszélgetések természetesen indultak el, és hamar rájöttem, hogy nincs mitől tartanom. Nem kellett azon gondolkodnom, hol találkozzunk, mit csináljunk, vagy hogyan tartsam fenn a beszélgetést – minden gördülékenyen ment.
Az este végére, bár élveztem a társaságot, úgy döntöttem, hogy ezekkel a férfiakkal nem szeretnék többet találkozni. Mégis, hihetetlenül hálás voltam, hogy elmentem. Megismertem négy új férfit, és láthattam, hogyan viselkednek társaságban. Olyan dolgokat fedeztem fel, amiket talán soha nem tapasztaltam volna meg, ha nem adom meg magamnak ezt a lehetőséget. Ráadásul, nem éreztem nyomást, nem kellett aggódnom azon, hogy mi lesz a következő lépés. Csak élveztem az estét és a társaságot.
Ez az este nem csak abban segített, hogy kiszakadjak az online randik monoton világából, hanem abban is, hogy új perspektívából lássam magamat és a körülöttem lévő embereket.
Most már tudom, hogy nem az a fontos, hogy minden egyes találkozásból életre szóló kapcsolat alakuljon ki, hanem az, hogy élvezni tudjuk az utat, amíg odaérünk.
Az Asz-Tal ezt az élményt adta meg nekem, és ezért nagyon hálás vagyok.
Comments